A teás kancsó
- Mamácska, ma is főzhetek teát abban a piros teás kancsóban?- kérdezte izgatottan Bence. Tudod, mikor abban készül a tea, sokkal finomabb az íze.
- Majd én felforralom a vizet, te pedig vedd elő a teát és a mézet a szekrényből.
Hallottál már a teás kancsó történetéről?
- Nem emlékszem rá nagymama. Meséld el nekem!
- Amíg a tea elkészül ülj csak ide mellém, mesélek neked.
Sok-sok évvel ez előtt, mikor a Földet még nem burkolták országutak, járdák, mikor az emberek még hittek a király szavának, akkor éltek mesém szereplői. Történt egyszer, hogy almát terem ország királylánya a palota udvarán játszadozott kiskutyájával. Miközben kergetőztek az egyik almafa törzse mögül előugrott egy anyó, és így szólt a királylányhoz:
- Jaj, kedves királylány! Úgy elfáradtam a hosszú út alatt, mindjárt szomjan halok. Tudnál nekem egy korty italt hozni?
- Egyet se félj anyóka, apám a király kedvenc itala a tea, ezért minden órában egy hordó teát főzet. Gazdagnak, szegénynek is jut belőle. Várj egy pillanatot, máris hozom!
- Jótett helyébe jót várj kis királylány. Most adok neked egy varázs erejű teás kancsót. Ha majd eljön az ideje ezzel próbára teheted a férfi szíveket, ugyanis ebben a kancsóban olyan ízletes teát készíthetsz, amilyet még kedves király apád sem ivott. Azonban ilyen teát csak egy igaz szívű férfi képes főzni, a többiek teája ihatatlan lesz.
- Köszönöm anyóka- mondta a királylány és a szobájába futott a piros kancsóval.
Teltek múltak az évek és a kis királylány felcseperedett, már régen elfelejtkezett a piros ajándékról és az anyóról. Édesapja egy ideje nézegette a szomszédos ország főméltóságait, kihez is adhatná feleségül lányát. Nehéz dolga volt ám a királynak, hiszen a szomszédos országok urai mind önzőek és meggondolatlanok voltak. A király pedig a legjobbat akarta lányának. Ám a királylánynak eszébe jutott a piros kancsó.
Rögvest elő is hozatta azt kedves szolgálójával. Amíg a kancsó megérkezett elmesélte gyermekkori történetét apjának.
A király nagyon elcsodálkozott, de mivel nem tudott választani a kérők közül, így engedte, hogy a királylány játéka döntsön. Azonban hiába próbálkozott sok száz férfi, egyik sem tudta ízletesre megfőzni a teát. Próbálták tejjel, tej nélkül, citrommal, citrom nélkül, édesítőszerrel, mézzel, kevés vagy sok cukorral, nagy csészébe, kispohárba, ám a tea csak nem akart finomra elkészülni. A király már kezdett türelmetlenkedni, de lánya csitította, bízott az anyóka tanácsában.
Már több hét is eltelt, és rengeteg hordó forralt vizet elpazaroltak. A kérők száma is megfogyatkozott, a gazdag főurak mind lemondtak a királylány kezéről, mígnem kopogtatott a király kapuján a városi kocsmáros fia.
- Kedves király uram, egy életem, egy halálom, én ezt a próbát kiállom- mondta a fiú.
A király ránézett leányára, aki mosolyogva várta az újabb teát.
- Jól van fiam, láss neki!- vetette oda a király, aki már nem bízott abban, hogy valaha is megtalálhatná lányának az ideális párt.
- Király uram, hogyan szereti inni a teát?- kérdezte meg minden idegesség nélkül a fiú.
- A sokáig áztatott fekete tea, kevés citrommal és három kiskanál cukorral a kedvencem.
A legénynek sem kellett több, rögvest neki látott a tea elkészítéséhez. Mindent úgy csinált, ahogyan a király mondta. Negyed óra múlva el is készült a forró ital. A fiú kitöltötte egy díszes pohárba és a királynak adta. A király pedig unottan belekortyolt a teába. Lett ám meglepetés, a király egy újabb pohárral is kért a teából és háromszor is megnyalta a szája szélét az édeskés tea után.
- Édes fiam, én még ilyen jó teát már évek óta nem ittam!- kiáltott fel boldogan a király. Mit csináltál, amit a többiek nem?
- Kedves király uram, csak megkérdeztem, hogyan szereti a teát. Odafigyeltem a kívánságára. Ezt jó apámtól tanultam, aki már annyi vendégnek tett a kedvére.
- A titok nyitja a figyelem. – mondta mosolyogva a királylány, akinek már a kapuban megtetszett a kocsmáros fia.
- Gyermekeim, legyetek egymásiéi! Ásó, kapa, nagyharang se válasszon el benneteket.- mondta a király és töltött még egyet a teából.
- Hallod Bence, készen is van a teád, már sípol a teaforraló.- dünnyögte nagymama unokájának, aki még mindig a piros kancsót nézte.
- Lehet, hogy ez a kanna is varázserejű, nagymama?
- Az csak rajtad múlik kisfiam. – mondta a mamácska, és mindkettőjüknek töltött egy- egy pohárkával a gőzölgő finomságból.
