Apa mesél: Köd
- Apa, olyan rossz idő van ma este! Egész délután az ablakban ültem, de még a postaládáig sem láttam el. A szomszéd Peti hívott, hogy menjek vele játszani, de ilyen időben oda sem találnék hozzájuk. Mi ez, amitől minden szürke és nyirkos lett?
- Ez, kislányom, a köd.
- Köööd? – kérdezett vissza Adél.
- Igen, ezt úgy hívják. Ha nem hiszel nekem, kérdezd meg anyát is.
- Mesélj nekem a ködről!- kérlelte apát Adél.
- Én csak egy egyszerű könyvtáros vagyok, nem értek a földrajzhoz. De ha ide ülsz az ölembe, mesélek neked egy történetet a köd hatalmáról.
Adél szerette, ha apa mesélt neki. Nagyon kíváncsi volt az újabb történetre is, így hát pillanatokon belül apa térdén csücsült.
Abban az időben a világnak két fele volt, az üveghegyen túli és a kurta farkú malacon túli részek. Ezeket az óceán választotta el egymástól. Az üveghegyen túl minden ház pöttyös volt, az ablakokban rendszerint pihent egy kiskanál. A nők csillogós körömlakkot használtak, a férfiak nadrágtartót viseltek. Az egyik nagyvárosban az állatkert mellett lakott Ida, egy lila pöttyös házban. A kurta farkú malacon túl a házak falait matricák borították, ebédkor nem hiányozhatott az asztalról a málnás tészta. Ezen a féltekén rendszeresen rendeztek „medvehang utánzó” versenyt. A fődíj a királyi cím volt. Az idén Csaba nyert. Ezt az eseményt minden tévé és rádió csatorna sugározta. Így nem csoda, ha Ida házába is eljutott a nagy hír. Ida, amint megpillantotta az újdonsült királyt, menten beleszeretett. Az üveghegyen túl élő leányzónak sem kellett több, minél előbb találkozni akart a királyfival. Meg akarta ismerni őt. Kíváncsi volt, milyen a simogatása, szereti e a tökfőzeléket, és megtehenegelne e egy tehenet. De ott volt az óceán.
- Az óceánt átszelni nem egyszerű dolog, de rajtam aztán nem fog ki holmi pocsolya! Ahogy az udvaron sétált meg látta az ablakpárkányon pihenő kiskanalat.
Gyerekkorom óta nem értem, miért felejtenek minden háznál egy kanalat, de most végre hasznát veszem- gondolta magában. Kirohant az óceán partra, és veszettül kanalazni kezdte a végeláthatatlan vízmennyiséget.
Ahogy teltek múltak a nappalok és az éjszakák, a lány egyre több vizet kanalazott ki az óceánból, mindezt azért, hogy találkozhasson szerelmével. A kimert víz már elborította a kis, virágos kertet meg a pöttyös házikót. Ám az óceán még mindig kiapadhatatlanul terjengett Ida előtt. Hirtelen tehetetlennek érezte magát. Kétségbeesésében sírva fakadt, ám könnyei csak növelték az óceánt. Kénytelen volt abba hagyni a sírást, ha el akarta érni választottját. Így hát összeszedte magát, és kanalazott tovább.
Már a televíziók, bulvárlapok is felfigyeltek a különös lányra:
A kanalas lány
Az üveghegyen túl élők hétköznapjait hétfő óta felforgatta egy Ida nevű lány. A lány napok óta kanalazza az óceánt. A kimert vízmennyiség már a part menti házakat is elöntötte. Ida beszámolójából tudjuk, a kurta farkú malacon túlra szeretne eljutni, hogy találkozhasson Csabával, az idei év medve hangutánzó királyával.
Szakértőnk elmondta, a károk egyre nagyobb összegre rúgnak. A város lakói szerint ez nem mehet így tovább. A problémával ombudsmanhoz fordulnak.
A levelében ez állt: ”Kedves hölgyem! A másik parton én is a kezembe vettem egy merőkanalat. Szeretettel gondol Önre: Csaba”
Ettől fogva együtt kanalazták a nagy, sós vizet. Hét hónap múlva az óceánból már csak egy Balatonnyi vízmennyiség maradt. Hunyorogva ugyan, de már látták egymást tiszta időben. Az eddig kimert víz már falvakat, városokat öntött el. Ida egyre lelkesebb lett, már egészen közel érezte magát a medvehangúhoz. Viszont Csaba kitartása lankadni kezdett. Belefásult már a kanalazgatásba. Estére az idő ködösre fordult a kurta farkú malacon túl. Csaba már nem látta maga előtt a célt.
- Az, hogy eléritek e egymást, teljes egészében csak attól függ, mennyi kitartásotok van. Ha valamelyikőtök feladja, az eddig kimert víz visszafolyik a mederbe.” Mondta a lánynak a falubeli, kedves tündér.
Ida kitartóan kanalazgatott tovább, az idő viszont egyre csak ködösre fordult. Hiába hunyorgott, pislogott, nem sehol sem látta a medvehangút. Csak arra várt, mikor süt ki újra a nap, mikor fogy el a víz. Ám a köd még ma is ott leng az óceán fölött.
Adél már bóbiskol, vette észre apa. Miközben takarót vett elő, Adél így motyogott álmában:
- Apa, ugye építesz nekem pöttyös házat?
Apa egy puszit nyomott kislánya homlokára, lekapcsolta a villanyt és elsuttogott egy álmodj szépet Adélt-t.
